Hogyan vette el az MI a munkámat?
Simon Eszter: Hogyan vette el az MI a munkámat?. TMIT MI Szeminárium, 2025. december 8. https://ai.tmit.bme.hu/talks/hogyan-vette-el-az-mi-a-munkamat/
Átirat · 24:42
Tied a szó. Köszi. Köszönöm szépen. Üdvözlök mindenkit. Simon Eszter vagyok, ahogy
Átirat · 24:48
Pali fölvezetett. Jelenleg a KNH Banknál dolgozom, ahol a
Átirat · 24:54
KN Bank két nevű digitális pénzügyi asszisztensének a projektcsapatában dolgozom. Azon belül
Átirat · 25:01
is a Natural Language Understanding, vagyis a természetes nyelvi megértésért felelős csoportot vezetem. Mi vagyunk a
Átirat · 25:08
felelősek azért, hogy a két értse azt, amit írnak neki, vagy beszélnek hozzá.
Átirat · 25:13
És az előadásom címéül azt választottam, hogy hogyan vette el az a munkámat, merthogy én korábban kutatóként
Átirat · 25:20
dolgoztam. Verával együtt dolgoztunk több projekten. A volt MTA volt
Átirat · 25:25
nyelvtomány intézetében dolgoztam és aztán utána kis kitérővel a közszférában
Átirat · 25:32
dolgoztam hasonló nyelvtechnológiai, illetve digitális bölcsészeti projektekben. Aztán szültem egy
Átirat · 25:38
gyereket, és utána úgy hozta az élet, hogy most a KNH bankba sikerült váltanom. És most azt fogom
Átirat · 25:47
bemutatni ebbe az előadásba, hogy mik mi milyen változások történtek a a
Átirat · 25:52
Mesterséges intelligencia kutatás területén, illetve egyáltalán a világban, ami miatt
Átirat · 25:57
úgy gondoltam, hogy a kutat kutatói pályáról váltani kell és
Átirat · 26:04
és ugye azt az alcímet adtam neki, hogy adott helyett a másikat, merthogy azért nem vagyok munkanélküli, mint ahogy ez
Átirat · 26:10
látszik a ez szerencsére itt azt hiszem, hogy lehet, hogy pont ebbe a teremben vagy
Átirat · 26:16
egy másik ehhez nagyon hasonlóban volt az, hogy mindig amikor a nyelvtechnológiai bevezető előadást tartok, akkor az elején ki szoktam rakni
Átirat · 26:22
ezt a képet, hogy vajon tudjátok-e, hogy hogy mi ez vagy ki ez. És a a az a
Átirat · 26:28
megdöbbentő esemény történt, hogy manapság hallgatók már nem szokták tudni, de így szerencsére hasonlókorúak
Átirat · 26:34
vannak, mint én általában. Úgyhogy biztos valaki tudja, hogy mi ez.
Átirat · 26:41
Tessék? Szent a Szent Grál. Igen, azt oda fölírtam. Igen,
Átirat · 26:48
igen. [nevetés] Hm. Hal Hal. Igen. Ez a Hal 9000 nevű számítógép a a két gyűrődusszájából,
Átirat · 26:55
ami annyira intelligens lett, hogy utána az ember ellen fordult. És régen úgy
Átirat · 27:01
úgy kezdtem az előadásokat, hogy hát egy olyan az lenne a Szent K, tehát az lenne a célja a kutatásainknak, hogy egy ilyen
Átirat · 27:07
szuper intelligens számítógépet tudjunk létrehozni. Ezt
Átirat · 27:13
most is úgy gondoltam, hogy ezzel kezdem, de most már ez egy kicsit ijesztő, mert ez sokkal közelebb került a valósághoz, mint eddig bármikor volt.
Átirat · 27:20
Úgyhogy most ezt már lehet, hogy legközelebb felülbírálom ezt a szokásomat. De mindenesetre
Átirat · 27:25
a nyelvtechnológia céljáról, arról Vera már beszélt, úgyhogy én csak egy slaj-ot hoztam ide erről. Ugye az lenne a célja,
Átirat · 27:32
hogy olyan rendszereket építsünk, ami fel tudja dolgozni és elő tudja állítani az emberi nyelvet. Ideírtam ezt a
Átirat · 27:38
kitételt, hogy úgy, ahogy az ember teszi, de ez egy ilyen nagyon erős megszorítás. Tehát ezt erre azért valójában ténylegesen nem szoktunk
Átirat · 27:45
törekedni, már csak azért sem, mert azt sem tudjuk teljes mértékben, hogy az ember hogyan teszi ezt.
Átirat · 27:51
Az elméleti motiváció az az, hogy ilyen ezt az emberi nyelvhasználatot leíró formalizált és konzisztens nyelvi
Átirat · 27:57
modelleket hozzunk létre, majd ezek alapján a modellek alapján ezeknek a gyakorlati számítógépes megvalósítását
Átirat · 28:04
hajtsuk végre. Az ami azt jelenti praktikusan, hogy gépi alkalmazásokat hozzunk létre, ami az ember
Átirat · 28:11
nyelv intelligenciájának valamely szegmensét tudja emulálni.
Átirat · 28:17
Ezek a praktikus gépi alkalmazások, ezek bizonyos feladatokra fordulnak le, vagy fordíthatók le.
Átirat · 28:25
amik eddig az eddigiekben, a nyelvtechnológiában, régebben, ahogy ahogy a nyelvtechnológia működött,
Átirat · 28:31
addig, amíg még a neurális hálózatok le nem uralták az egészet. Ez körülbelül így
Átirat · 28:37
nézett ki. Ezt a ez a lánc, amit ide föl rajzoltam, ez ez az elmagyar szöveg
Átirat · 28:44
feldolgozó eszközláncnak egy ábrája, hogy milyen modulokból áll. Ez ez ezen még a Verával is dolgoztunk
Átirat · 28:51
együtt annak idején, és ez azt akarja mutatni, hogy a a szövegfeldolgozás az
Átirat · 28:56
úgy néz ki, az mind ezek ezekbe a sztenderd lépésekbe sorolható be. Tehát bejön a bejövő szöveg, azt fel kell
Átirat · 29:03
bontanunk először mondatokra, aztán szavakra. Az egyes szavakhoz hozzárendelünk különféle tulajdonságait,
Átirat · 29:09
hogy mi a töve, hogy mi a szófaja, hogy milyen toldalékok vannak rajta. akkor szintaktikailag is elemezzük, hogy a
Átirat · 29:15
mondatban milyen szerepet tölt be, tehát hogy alany, állítmánytárgy vagy ilyesmi, illetve magasabb szintű elemzési
Átirat · 29:21
szinteket is meg lehet lépni, tehát meg lehet mondani mondjuk egy szóról, hogy az tulajdonnéve vagy sem, hogy milyen
Átirat · 29:28
típusú. És ennél még magasabb szintű feladatok is vannak, mint például a
Átirat · 29:33
szentimentelemzés, vagy a gépi fordítás, amik amik már az egész szöveg szöveget
Átirat · 29:38
próbálják feldolgozni, de mindegyiknek ugyanaz az alapja, vagy ugyanaz volt az alapja, hogy szépen végigmegyünk,
Átirat · 29:44
darabonként végignézzük a a nyelvi bemenetet, és mindegyik szóról mondunk valamit. Tehát ilyen elemző
Átirat · 29:50
lépésekből áll össze. És ahhoz, hogy ezt az elemzést megcsináljuk, ehhez többféle
Átirat · 29:56
megközelítés létezik. A ezek így nagyjából időben is így alakulnak, mint ahogy
Átirat · 30:02
majd fogom őket ismertetni. A hagyományos módszer az a szabályalapú megközelítés,
Átirat · 30:08
amikor a számítógépes nyelvész a fejében levő nyelvészeti tudást mozgósítja és a
Átirat · 30:14
szabályokat ír, tehát leírja, hogy akkor milyen lépések következzenek egymás után. Ilyen egyszerű, mintaillesztéses
Átirat · 30:20
szabályokkal próbál megoperálni. Ennek a megközelítésnek több előnye is van. Az egyik az az, hogy a fejlesztőnek vagy a
Átirat · 30:27
számítógépes nyelvésznek egy nagy kontrollja van a rendszer fölött. Könnyen lehet értel, tehát könnyen
Átirat · 30:32
értelmezhető a visszacsatolás, könnyen lehet javítani, magas pontosságot lehet vele elérni, és vannak olyan nyelvi
Átirat · 30:39
jelenségek, vagy nyelvi adatok, amik könnyen megragadhatóak ezekkel a szabályokkal, vagy ilyen reguláris kifejezésekkel. Ilyenek például a
Átirat · 30:45
dátumok, amikre nem feltétlenül kell egy egész neurális hálóval rálőni.
Átirat · 30:51
viszont egy csomó hátránya is van, például az, hogy sok kézimunkát igényel,
Átirat · 30:56
nagy szakértelem kell hozzá, az ember iszonyú sok munkát belepakol, és aztán amikor jön egy újabb feladat, vagy
Átirat · 31:02
mindezt át kéne vinni egy másik nyelvre, akkor kezdheti az egészet elölről. És ráadásul
Átirat · 31:07
lehetetlen, tehát hogy tényleg lehetetlen olyan szabályrendszert létrehozni, ami minden olyan esetet lefed, amire az embernek szüksége van,
Átirat · 31:14
és viszont semmi olyat, ami ami amire nem kéne, hogy illeszkedjen az a szabály.
Átirat · 31:20
Többek között ezért a 90-es évek elején a nyelvtechnológiában egy újabb irányzat
Átirat · 31:26
indult el. Ez a statisztikai valószínűségi alapú irányzat, ami már a gépi tanuláson alapul. Ennek több
Átirat · 31:33
irányzata van. A van a felügyelt gépi tanulás, az a felügyelet nélküli gépi
Átirat · 31:38
tanulás, illetve aztán a neurális állók előretörésével a self supervised
Átirat · 31:43
learning nekik, ami igazából nem is tudom, hogy hogy lehet lefordítani magyarra. Nekem még
Átirat · 31:48
nem sikerült. Szóval, hogy visszatérve a felügyelt gépi tanulásra, itt ez maga a gépi tanulás azon a feltételezésen
Átirat · 31:54
alapul, hogy az adatpontok egymástól független elemek, amelyeknek egyenletes az eloszlásuk, és
Átirat · 32:01
azzal a feltételezéssel élünk, hogy az eddig nem látott adatpontokra is igaz lesz ez a feltételezésünk, és ezért
Átirat · 32:06
tudunk következtetni a már látott elemekből a még nem látottakra. Ez minden területen így van, nem csak a nyelvi adatokra vonatkozik, de a
Átirat · 32:14
nyelvészetben, számítógépes nyelvészetben arra van szükség, amiket a Vera is emlegetett, hogy így ilyen nagy
Átirat · 32:19
méretű adatbázisokat, úgynevezett korpuszokat hozzunk létre, amiben amit nyelvi annotációval látunk el, tehát
Átirat · 32:25
kézzel följelöljük benne, hogy ez a szó, ez ennek ilyen a szófaja, vagy olyan tulajdonnév, vagy mit tudom én, tehát
Átirat · 32:30
hogy a megfelelő információkat belerakjuk. És a gépi tanuló az pedig
Átirat · 32:35
ebből tanulja ki ezekre az adott adatpontokra a jellemző jegyeket, és utána később a kiértékelés tesztelés
Átirat · 32:42
alapjául is ez fog szolgálni. Körülbelül így néz ki ennek az áttekintése.
Átirat · 32:48
Itt a ez látszik, látszik. Itt megy be a a
Átirat · 32:53
nyelvi input, és akkor itt van egy ilyen feature extractor lépés. Ez az, ami
Átirat · 32:59
aminek során az történik, hogy a számítógépes nyelvész kitalálja azt, hogy erre az adott feladatra mik azok a
Átirat · 33:05
tulajdonságok, amiket érdemes vizsgálni. Tehát hogyha az ember mondjuk a szó szófaját akarja megtudni, akkor nem
Átirat · 33:10
tudom én vizsgálja meg, hogy milyen karakterek vannak a szó végén, vagy nézze meg, hogy nagy betűvel vagy kis
Átirat · 33:16
betűvel kezdődik-e, vagy hogy milyen hosszú, vagy mit tudom én, tehát ilyesmikre kell gondolni, ilyen tulajdonságokat, de ezt a nyelvész
Átirat · 33:22
találja ki, és utána ezzel a feature extraktorral, ezzel minden egyes nyelvi
Átirat · 33:28
elemet föl featurizálunk, tehát följelöljük ezekkel a tulajdonságokkal.
Átirat · 33:34
És közben itt van ez a címkézett adat, tehát hogy mindezeket fölckézzük azzal,
Átirat · 33:40
hogy ez a szónak ez a szófaja, annak a szónak az a szófaja, és mindezt beadjuk ennek a gépi tanulónak. És utána jön az
Átirat · 33:47
az adat, amit amire prediktálni akarunk. Tehát az általunk még eddig nem látott szöveg, és
Átirat · 33:53
erre ugyanezeket a lépéseket el kell végeznünk. És itt van egy nyelvmodell. Ezt azért
Átirat · 34:00
hoztam igazából ezt az egész ábrát, mert a ugye mindenki azt azt szereti azt
Átirat · 34:06
gondolni, hogy a nyelvmodellek azok 2022-ben keletkeztek, nem? A nyelvmodellek régebben is voltak. A
Átirat · 34:11
nyelvmodellezés az valójában azt jelenti, hogy a a gépi tanuló algoritmus által látott
Átirat · 34:18
korábban látott nyelvi adatok alapján különféle ilyen szabályszerűségeket tanul ki tulajdonképpen. És a nyelvnek,
Átirat · 34:25
az által látott nyelvi adatoknak a alapján a nyelvnek egy reprezentációját
Átirat · 34:30
hozza létre, és az alapján tud jósolni, prediktálni olyan elemekre is, amikkel azelőtt nem találkozott.
Átirat · 34:37
És aztán ez tehát ez ez lenne a klasszikus felügyelt gépi tanulásnak az
Átirat · 34:43
áttekintése. Majd utána 2010-es évek elején nagyot változott a világ, és azóta a
Átirat · 34:49
neurális hálózatok törtek előre, és igazából teljes mértékben ledominálták onnan az egész
Átirat · 34:56
onnantól kezdve az egész nyelvtechnológiát. Itt sok változás történt. Például az,
Átirat · 35:01
amit a amit mondtam, hogy a featuröket az ember találja ki, hogy mely featurök lesznek az érdekesek, az teljes
Átirat · 35:08
mértékben megszűnt. Tehát nincsenek ilyen kézzel kinyert jegyek. Nem az ember definiálja, hogy mi lesz a fontos,
Átirat · 35:14
hanem a neurális háló. És a másik nagy változás, hogy ezek úgynevezett N2
Átirat · 35:19
modellek, tehát end toend megoldást szállítanak. Ö eddig az volt, hogy ugye mutattam ezen a a láncolaton, hogy külön
Átirat · 35:27
kell csinálni egy tokenizálót, külön kellett csinálni egy morfológia jellemzőt, külön egy szintaktiká jellemzőt, satöbbi, satöbbi. És itt
Átirat · 35:34
pedig a ezek a neurális állók, ezek tulajdonképpen így egyszerre adják ki, hogy ez itt a szó, és ez ennek ez a
Átirat · 35:41
szófaja, meg ez az ilyen-olyan nyelvi tulajdonsága meg ilyesmi. Tehát egy lépésben történik a megoldás.
Átirat · 35:48
És először a neurális hálózatoknak, vagy hát nem először, hanem a neurális hálózatoknak ez a a amit ezek
Átirat · 35:54
megvalósítanak, ezt deep learningnek nevezték el, ami nem azért mély, mert annyira okos, hanem azért mély, mert
Átirat · 36:01
mert sok rétegből áll ez a neurális hálózat.
Átirat · 36:07
Itt hoztam egy ilyen összefoglaló ábrát arról, hogy egyáltalán a mesterség és intelligencia fejlődése az hogyan
Átirat · 36:14
történt, illetve hogyan épülnek egymásba ezek a különböző típusok. Általában véve
Átirat · 36:20
ez az ábra, és hát így én is egyetértek ezzel, a
Átirat · 36:25
mesterséges intelligencia. Ugye az is kérdés szokott lenni, ki hogyan definiálja, hogy mi a mesterséges intelligencia. A mesterséges
Átirat · 36:32
intelligenciának ez az ábra azokat a rendszereket tételezi, amik a az emberi
Átirat · 36:39
intelligenciának valamely szegmensét próbálják meg emulálni. Legyen az akár a beszéd, vagy a döntéshozás, vagy a
Átirat · 36:46
tanulás. És ezen belül van tehát az a teljes mesterséges intelligencián belül van a
Átirat · 36:51
gépi tanulás. És akkor utána ezen belül ennek egy alegysége, ez a deep learning, ez a mély
Átirat · 36:57
tanulás, ami a amit a már a neurális hálózatok valósítanak meg. És akkor ezeken belül található az, ami
Átirat · 37:04
mostanában az elmúlt pár évben még jobban letarolt mindent, ez a generatív
Átirat · 37:09
AI, ami arra képes, hogy új tartalmat hozzon létre, akármi is legyen, ez az új tartalom, legyen a szöveg vagy kép vagy
Átirat · 37:15
videó. És mindezen belül a legkisebb buborékot azok azt pedig az ellenemek, a
Átirat · 37:21
nagynyelvi modellek képezik, amik ugye emberi nyelvi
Átirat · 37:27
kimenetet tudnak generálni. És így néz ki ezeknek a nagynyelvi
Átirat · 37:33
modelleknek, illetve hát a neurális hálóknak a térhódítása. 2010-ben,
Átirat · 37:38
illetve a 2010-es évek elején keletkeztek azok a cikkek, amik megalapozták ezt a a neurális hálóknak a
Átirat · 37:46
a Sky rakitolását. 2013-ban egy Tomás Mikolov nevű cse
Átirat · 37:52
csávó munkatársaival, akkor még a Facebookan dolgozott, és akkor írtak egy olyan cikket, ami megalapozta azt, hogy
Átirat · 37:58
tulajdonképpen akkor találták ki ezeket az úgynevezett szóbeágyazásokat, amivel a a szövegeknek a neurális hálókkal
Átirat · 38:05
történő feldolgozása lehetővé vált. És ez annyira gyorsan elterjedt a a
Átirat · 38:11
nyelvfeldolgozás területén, hogy 2016-ban, tehát három év alatt a gépi fordítás, ami ami régebben egy ilyen tök
Átirat · 38:18
nehezen megugorható feladat volt, és valahogy az Istennek nem sikerült ilyen értelmes épkézlábmondatokat lefordítani
Átirat · 38:24
a a gépnek. Biztos emléke emlékeztek még rá. Na, azt azt át átrakták neurálisra, és
Átirat · 38:30
most már egészen használható kimeneteket adnak ezek a neurális gépi fordítók. És ez már rekenss neurális hálókkal
Átirat · 38:37
történt, ami a ami egy olyan neurális háló, amiben van vissza visszacsatolás.
Átirat · 38:42
Tehát mindig felülvizsgálja, hogy a a kimenet, amit adott, az mennyire hasonlít az elvárt kimenetre, és ez
Átirat · 38:48
alapján újra és újra tanult tulajdonképpen. És 2017-ben
Átirat · 38:55
csinálták meg tulajdonképpen az első Transformer architektúrát, ami azért érdekes, mert ez volt az az
Átirat · 39:03
architektúra, ami az alapját képezi a GPT-nek meg a chat GPT-nek, ami utána
Átirat · 39:08
ugye az egész világot szépen felfordította. A Bert modell, akit amit 2018-ban
Átirat · 39:16
csináltak, az az a nyelv megértést tudta jól kezelni, vagy tudja jól kezelni. A
Átirat · 39:22
GPT, a generative pretrain transformer, az pedig már generálni is tud. És a GPT
Átirat · 39:28
az a GPT-ben a generative ugye az, hogy hogy új tartalmat képes generálni. A pretrained az pedig azt jelenti, hogy
Átirat · 39:36
elő van tanítva nagy mennyiségű címkézetlen anyagon. És ez is egy nagy újítás ahhoz képest, mint amit a az
Átirat · 39:43
előbb az a klasszikus, most már klasszikusnak mondható statisztikai megközelítéshez képest változott, hogy
Átirat · 39:49
nem kell kézzel címkéket adni a a nyelvi bemenethez, tehát nem kell megmondani, hogy ennek ez
Átirat · 39:56
a szófaja vagy az a szófaja, hanem teljesen pucér szöveget kell csak betolni, és az alapján tud generálni
Átirat · 40:02
tartalmakat, többek között azt is, hogy mi ennek a szónak a szófaja. És a az első GPT, az első verzió az
Átirat · 40:10
2018-ban jött ki, aztán 19-ben jött a GPT 2, majd 2020-ban a GPT3, de az már
Átirat · 40:18
csak APin keresztül elérhető, mert amikor kitették a GPT egy-et meg kettőt, akkor utána rájöttek, hogy ezt akkor még
Átirat · 40:24
ki volt rakva maga a modell. elérhetően bárki számára, és akkor
Átirat · 40:29
rájöttek, hogy hát ezt rossz dologra is lehet használni, úgyhogy inkább inkább ezt így visszavonták, azóta nem tesznek
Átirat · 40:35
ki ilyeneket, úgyhogy csak apin keresztül hívhatóak ezek. És 2022 berobbantottak ugye a chat GPT-vel, am
Átirat · 40:42
GPT 3.5 verzió van, és most pedig 2025-ben a GPT 5-nél tartunk.
Átirat · 40:50
Kérdés, hogy miért most? Tehát miért most ebben az elmúlt 10-15 évben történtek történtek ezek a változások?
Átirat · 40:58
A neurális hálózatokban igazából mátrixorzások történnek, és ott arra van
Átirat · 41:03
szükség, hogy nagyon gyorsan és lehetőség szerint parallel módon tudjunk
Átirat · 41:09
nagyon nagy mennyiségű mátrix műveltet végezni, amiről kiderült, hogy a a grafikus kártyák, amiket régebben csak a
Átirat · 41:16
legelve temültebb gamerek használtak, az a legmegfelőbb erre. Úgyhogy nem véletlen, hogy az Nvidia Skyitól az
Átirat · 41:22
elmúlt időkben az ennek köszönhető. És 2007-ben
Átirat · 41:27
kiadták a KUDA nevű hát tulajdonképpen egy ilyen viszonylag magasabb szintű programnyelv, amivel közvetlenül a GPT-t
Átirat · 41:33
lehet elérni és programozni. Úgyhogy ez egy közvetlen hozzáférést nyújtott a a
Átirat · 41:39
GPU-hoz. A másik, a ami fontos erőforrás, az az adat. Ugye úgy szokták mondogatni, hogy
Átirat · 41:46
a big data korábban élünk. Szerintem ez már nem big, hanem huge, vagy már nem is tudom milyen jelzővel lehetne illetni, mert
Átirat · 41:53
folyamatosan irgalmatlan mennyiségű adatot kreálunk, egyrészt mi magunk, másrészt meg keletkezik rólunk. Úgyhogy
Átirat · 41:59
azok ahhoz, hogy ezek a nagy neurális hálózatok érvényes kimenetet tudjanak
Átirat · 42:04
produkálni, iszonyú mennyiségű adatra van szükségük, ami egyrészt most van, másrészt meg hát igazából ezekkel újabb
Átirat · 42:11
és újabb adatokat hozunk létre folyamatosan, tehát hogy így szépen pörgeti magát az egész.
Átirat · 42:17
A mögöttes algoritmusok azok is igazából tehát így véletlenül, vagy hát nem tudom
Átirat · 42:22
mennyire véletlenül, de mindenesetre az az állt így össze, hogy
Átirat · 42:28
az algoritmusok fejlesztése, amik szükségesek ezekhez a ahhoz, hogy ezek a neurolés hálózatok jól tudjanak működni,
Átirat · 42:34
plusz az adatok, plusz a GPU, ezek mindig összeértek, és ezeknek a dolgoknak az együttállása vezetett
Átirat · 42:40
ahhoz, hogy hogy utána a chat GPT-t ki lehessen rakni és és az lehessen, ami most van. És persze
Átirat · 42:47
a pénz ugye az mindig ilyen nem elhanyagolható szempont. Szóval ide hoztam a hogy milyen nagyságrendi
Átirat · 42:53
befektetések történtek. A 2025-ös összeg az még az egy-két hónappal
Átirat · 43:00
ezelőtti cikkből van kimásolva, tehát ez még nem az év, ugye még nincs év vége, tehát hogy még nem év végéig
Átirat · 43:05
hogy mennyi pénzt toltak bele a mesterséges intelligencia kutatásfejlesztésbe.
Átirat · 43:11
A másik fontos változás, ami történt, hogy most már tulajdonképpen bárki
Átirat · 43:17
megcsinálhatja a saját kis modelljét, vagy leakaszthat egyet magának, vagy nem
Átirat · 43:22
is egyet, hanem két és 2,2 milliót. Most a van a Hugging Face, az egy ilyen közösségi oldal, amiről le lehet tölteni
Átirat · 43:28
ilyen nyelvmodelleket, vagy hát bármilyen modellt. Igazából egy héttel ezelőtt csekkoltam, 2,2
Átirat · 43:34
millió modell volt rajta elérhető. De ezek mindent tartalmaznak, tehát ezzel nem csak nyelvi, tehát nem nem
Átirat · 43:41
csak szöveget lehet generálni vagy megérteni, hanem képet, videót, nem tudom én, románnyelvű szövegből
Átirat · 43:47
táblázatot csinálni, vagy bármit. Tehát körülbelül bármit lehet ezekkel csinálni, csak magyarra több mint 2000
Átirat · 43:53
ilyen modell létezik. Úgyhogy ha van valakinek ilyen alapvető alap Python ski vannak, akkor tulajdonképpen bármit
Átirat · 43:59
össze tud ezekkel rakosgatni. olyanokat, amiken mi évekkel ezelőtt tök sokat
Átirat · 44:04
dolgoztunk, hogy ebbe az elemzőláncba az egyes modulókat, azokat szépen lefejlesztgessük, az most már körülbelül
Átirat · 44:11
némi túlzással három kattintással megcsinálható. Szóval, hogy összefoglalva, hogy mi
Átirat · 44:16
változott, ezek a hagyományos módszerek, amiket mondtam, a szabályalapú, illetve a klasszikus statisztikai módszerek,
Átirat · 44:23
ezeket igazából eléggé kevéssé használják már.
Átirat · 44:28
A feature engineering, tehát az a rész, amikor a számítógépes nyelvész megmondja, hogy mik a fontos featurök,
Átirat · 44:33
és hogy ezeket tanulja ki a a gépi tanuló algoritmus. Ez megszűnt a szövegfeldolgozási feladatok, amik, hogy
Átirat · 44:40
külön tokenizálunk, külön mondatra bontunk, külön satöbbi, satöbbi. Ezek most már nincsenek, mert entend megoldás
Átirat · 44:46
van. Nagy méretű annotált adatbázisokat nem feltétlenül kell építeni, merthogy a pucér szövegen is kiválóan tanulnak ezek
Átirat · 44:53
a GPT-k. És mindezek tetejébe jött az, hogy hogy ezeket bárki megcsinálhatja
Átirat · 44:59
tényleg. Tehát a a demokratizálódásra, amit az előbb mondtam. Úgyhogy igazából a kutatónak az a több évtizedes munkája,
Átirat · 45:06
amivel szépen felépítette ezt a tudást, meg lefejlesztgette a modulókat, azokat nyugodtan ki lehetett dobni a kukába. És
Átirat · 45:13
akkor ugye mit lehet csinálni? Ilyenkor az ember gondolhatja azt, hogy hát jó, akkor én is csinálok elemet, hogyha már
Átirat · 45:18
mindenki csinál. És hát azért tettem ilyen fekete smile-yt, mert mert hát
Átirat · 45:23
marhára nem éri meg. Tehát, hogy a nagy szolgáltatók által fejlesztett nagy nyelvi modellek azok tényleg annyira
Átirat · 45:30
sokkal nagyobbak és sokkal jobbak, hogy tulajdonképpen teljesen fölösleges az embernek nekiállni magának valami kis
Átirat · 45:36
elelemet reszelgetni. Maximum azt lehet, hogy ő is előveszi az alap Python tudását, és akkor összedugdossa ezeket a
Átirat · 45:42
a nagy modelleket, és akkor arra tesz rá valami posztprocesszálást, vagy valami
Átirat · 45:48
kisebb finom hangolást. De hogy ez meg ezt meg olyan nagyon tudományos munkának
Átirat · 45:53
viszonylag kevéssé tekinthető. Aztán ami szintén nagyon durván változott, az a
Átirat · 45:59
tempó. Erre hoztam egy ilyen ábrát. Ez a a az újonnan megjelent modelleknek a
Átirat · 46:05
számítási kapacitását mutatja a időskálára rakva.
Átirat · 46:10
És igazából nem csak a számítási kapacitás ilyen, hanem a tehát, hogy időben is azt is, azt is jól mutatja,
Átirat · 46:16
hogy időben hogyan változtak a dolgok. Tehát, hogy ott fönt elég nagy a tumultus, és tényleg ilyen irgalmatlanul
Átirat · 46:21
meredeken megy fölfele, ami azt is mutatja igazából, hogy az ember a saját gépén már ezekkel nem tud
Átirat · 46:28
mit csinálni. Tehát, hogy ezt ezt tényleg csak vagy apin keresztül tudja megcsinálni, vagy pedig ninc nincs vagy.
Átirat · 46:34
Tehát, hogy nagyon nagyon nehéz nehéz nehéz ezeket
Átirat · 46:39
megmozdítani. Szóval, hogy brutális tempóban keletkeznek új újabb és újabb
Átirat · 46:44
jönnek ki újabb és újabb modellek. hogyha a tudomány jelen jelen állása szerint
Átirat · 46:51
úgy néz ki, hogy az ember kitalálja, hogy mit írjon, megír egy cikket, beadja, elbírálják, elfogadják, nem
Átirat · 46:57
tudom micsoda, ez ilyen egy másfél éves átfutási idővel rendelkezik. Tehát mire én elolvasok egy
Átirat · 47:02
szakcikket arról, hogy ki mit hozott ki, addigra már megjelenik egy újabb modell. Tehát majdnem majdnem, hogy
Átirat · 47:09
tehát nem lehet tartani a lépést kábé. És akkor ugye mit lehet tenni az ember? vagy elmegy paradicsomot kapálni, vagy
Átirat · 47:16
vagy egy kis hangsúly áthelyezéssel elmegy valami mást csinálni.
Átirat · 47:22
És akkor végül is én is ezt tettem, hogy 14 év kutatás után inkább elmentem máshova, elmentem a Kenth Bankba, és ott
Átirat · 47:30
a két digitális pénzügyi asszisztensen dolgozom, ami egy AI alapú
Átirat · 47:36
mobilbankba integrált eszköz, amivel digitális, tehát egy ilyen end to end
Átirat · 47:42
megoldást tudunk nyújtani a az ügyfél számára. Ez ez nem akar chat GPT lenni,
Átirat · 47:48
tehát nem akar kiváltani minden olyan funkciót, amit a chat GPT-vel meg lehet beszélni. Hogyha megkérdezi az ember
Átirat · 47:54
tőle, hogy hogy hogy mit csináljak a nárcisztikus pszichopata anyósommal, akkor azt fogja
Átirat · 48:00
rá válaszolni, hogy sajnos nem értettem. És továbbá nem is egy call center operátor, tehát lehet vele ordítozni,
Átirat · 48:06
hogy menjen az anyjába, elnézést fog kérni, és és akkor utána megszakítja a
Átirat · 48:12
beszélgetést. Szóval, hogy itt is azért megmutatnám, hogy mi van a
Átirat · 48:17
motorháztető alatt, mert itt is van mesterséges intelligencia. Alapvetően így így épül fel egy egy flow, egy
Átirat · 48:24
konverzációs flow, hogy az elején a az ügyfél vagy beszéddel, vagy
Átirat · 48:30
gépeléssel beviszi a bemenetet, azt mi megértjük. Itt jön a ez a kis robotocska, ez lenne az NLU, a Nature
Átirat · 48:37
Language Understanding, vagyis a természetes nyelvi megértés. És az a feladatunk itt, hogy fölismerjük az
Átirat · 48:43
ügyfélnek a szándékát. Ez is egy gépi tanulással zajlik. Ez egy klasszikus
Átirat · 48:50
intent klasszifikáció, amikor van x darab intentünk és és a egy transformer
Átirat · 48:55
működik itt is a háttérben, de a transformer kimenetét azt lefordítjuk egy az általunk kezelt intentek fölötti
Átirat · 49:02
valószínűségeloszlásra, és az a abból kiválassztjuk a legvalószínűbbet, és akkor az lesz az a szándéka, amit az
Átirat · 49:08
ügyfélnek tulajdonítunk, és azzal megyünk tovább, és ez alapján megyünk végig tovább egy
Átirat · 49:14
ilyen konverzációs folyamaton, egy beszélgetésen ahol mivel itt ilyen banki tranzakciókat is lehet
Átirat · 49:20
csinálni, úgy mint a pénzátutalás, ezért különféle dolgokat is még megpróbálunk különféle infókat kihúzni az ügyfélből,
Átirat · 49:26
mint például, hogy kinek akarja küldeni, mennyit akar küldeni, milyen közleményt akar hozzátenni, meg ilyesmi. És
Átirat · 49:34
ezeket az entitásokat, ezeket is ki kell nyernünk valahogy. És itt is alkalmazunk gépi tanuló
Átirat · 49:41
megoldásokat is, illetve vissza vissza a gyökerekhez, reguláris kifejezéseket is,
Átirat · 49:46
még azok is nagyon jól használhatók bizonyos feladatokra. És a végén, hogyha begyűjtöttünk minden információt, akkor
Átirat · 49:53
utána pedig az ügyfél konfirmál, konfirmálnia kell, tehát jóvá kell hagynia azt, hogy megtörténjen a
Átirat · 49:59
tranzakció, tehát nem magától működik az AI.
Átirat · 50:05
És a végére még azt akartam mondani, tehát hogy igazából, hogyha az ember már, hogyha a Chat GPT vagy a GPT vagy a
Átirat · 50:13
neulásállóká vették az embernek a a kutatói munkáját, akkor akkor igazából csak
Átirat · 50:19
körül kell néznie, mert bárhol talál olyan munkát, ami ami a mesterséges intelligenciáról szól, és használhatja
Átirat · 50:27
az eddigi eddig felhangmozott tudását, merthogy most már mindenhol az van. Köszönöm a figyelmet.
Átirat · 50:35
Akkor következő előadónk dr. Fogariné, Dr. Váti Ágnes, aki a Panon egyetemről
Átirat · 50:41
jött és a Rendszer és számítástudományi tanszik tanszikvezetője, valamint a Mesters Intelligencia rektori biztosa
Témák
iMI-támogatott
Az MI az előadás tartalma alapján javasolja a hozzá leginkább kapcsolódó témaköröket. Szükség esetén új témakört is javasolhat; az új témák szerkesztői jóváhagyással kerülnek be az archívumba.
Összefoglaló
iMI-támogatott
Az összefoglaló az előadás átirata alapján, mesterséges intelligencia segítségével készült. A tartalmat az archívum szerkesztője ellenőrizte. Az MI által készített szöveg ennek ellenére tartalmazhat pontatlanságokat.
Fejezetek
iMI-támogatott
A fejezetcímek és időpontok az előadás átirata alapján, mesterséges intelligencia segítségével készültek.
Kapcsolódó előadások
i
A kapcsolódó előadásokat a témák és előadók közötti átfedések alapján rangsoroljuk. A legerősebb kapcsolódást mutató három előadás jelenik meg.
Az egyező témákat és előadókat kiemeljük.
MI Szeminárium
