Műegyetemi diákműholdak
Dudás Levente: Műegyetemi diákműholdak. TMIT MI Szeminárium, 2023. november 30. https://ai.tmit.bme.hu/talks/muegyetemi-diakmuholdak/
Átirat · 2:09:13
vége közeledik az utolsó előadásunk hoz értünk a az utolsó előadásunkat a bme
Átirat · 2:09:21
szélessávú hírközlés és villamoságtan tanszék kutatója
Átirat · 2:09:27
mérnöke adja elő ludás levente aki a
Átirat · 2:09:34
hallgatói műegyetemi diákműboldakról fog beszélni és egy csomó érdekességet
Átirat · 2:09:40
fogunk látni hallani tőle na hát sok szeretettel köszöntök én is mindenkit
Átirat · 2:09:46
itt záró előadás ként a következő 20x 60 másodpercben megpróbálok egy kis
Átirat · 2:09:52
áttekintést adni itt a eddig elkészített nemigazi holdjainkról ha már egyszer a nemigazi
Átirat · 2:09:59
egyetemen vagyunk és hát nem űrkutatással hanem igazából az
Átirat · 2:10:05
űrtechnológiai háttérrel foglalkozunk illetve kezdtünk el foglalkozni nagyjából 2007-ben
Átirat · 2:10:11
ugye első magyar műholdként gyakorlatilag a masat 1 jött szóba
Átirat · 2:10:17
amelynek a fejlesztés 2007-ben indult meg akkoriban két tanszék együttműködésében ez az erotikus
Átirat · 2:10:24
elektronikus eszközök tanszék volt illetve a szénessávú szélesszályú hírközlés és villanytan tanszék
Átirat · 2:10:30
nagyjából fenesbe adta a hallgatói gárdát illetve a konzulensi hátteret
Átirat · 2:10:36
oktatói gárdát is akinek eredményeképpen 2012 február 13-án 11 óra00-kor kuruból
Átirat · 2:10:44
francia gajanából startolt az a bizonyos vega 1-es hordozórakéta amelynek fedélzetén hatod magával együtt az első
Átirat · 2:10:51
magyar műhold földkörüli pályára került ennek van volt meg megfelelő hát nemzeti
Átirat · 2:10:57
illetve nemzetközi visszhangja is egyébként gyakorlatilag ez volt az a bizonyos trigger esemény aminek hatására
Átirat · 2:11:03
az európai ügynökségnek magyarország rendes tagja lett és ha ez nem lett volna akkor még mindig szerintem pexként
Átirat · 2:11:10
kullognánk a hátsó sorokban de ez egy zárójeles megjegyzés amikor ezt a bizonyos
Átirat · 2:11:16
műholdat elkezdtük fejleszteni a akkor olyan történetről kezdtünk el
Átirat · 2:11:21
gondolkodni hogy technológiát kéne demonstrálni azt a fajta tudásmennyiséget képességet és
Átirat · 2:11:27
mindenféle hozzáállást kéne bemutatni nem csak magyarországon hanem külföldi vonatkozásaiban is hogy létre tudjuk
Átirat · 2:11:34
hozni az űreszközt természetes intelligenciánkat használva ekkor még nem volt se gpt sem tehát hiába
Átirat · 2:11:41
keresékén a githubon műhold üzemeltető forráskódot nem nagyon fogok találni lehet kurkázni egyébként ilyen ilyeneket
Átirat · 2:11:48
a neten na a lényeg az hogy egyfajta technológiai demonstrációként létre
Átirat · 2:11:53
akartuk hozni magyarország első művoldját hogy létrejött az a bizonyos tudás természetes intelligenciával
Átirat · 2:11:59
rendelkező tudás kicsit ellentétes következtetés mint az eddigi eddigiekben
Átirat · 2:12:05
elhangzott és létre tudjukni hozni azt a fizikai hátteret amelynek segítségével
Átirat · 2:12:11
magyarország önállóan saját erőből elő tud állítani egy űreszközt azt pályára
Átirat · 2:12:17
tudja állítani nyilv pénzért hiszen rakétatechnológiája magyarországnak ilyen értelemben nincsen és utána azt
Átirat · 2:12:23
földköri pályán való keringése során üzemeltetni is tudja na máris itt jött a
Átirat · 2:12:28
a probléma egyébként mert egy valamire való műholdhoz három darab alaprendszerre van szükség ez a bizonyos
Átirat · 2:12:34
három alaprendszer kapásból ugye energiaellátó rendszer fedelzeti számítógép rádiokommunikációs rendszer
Átirat · 2:12:41
ezen egységek nélkül nem tud működni egyetlen egy űreszköz sem hát energiaellátó rendszer vonatkozásában
Átirat · 2:12:48
napelemek biztosítják a bejövő dc tápves tápteljesítményt illetve a hozzátartozó
Átirat · 2:12:54
energiamennyiséget ehhez tartozott a mosat 1 esetében kapásból három darab
Átirat · 2:12:59
belső panel tehát a felét a kockának így kapásból megtöltöttük a fedézeti intelligenciát azt két darab
Átirat · 2:13:06
hidegtartalékolt mikrovezérlő biztosította a rádiokommunikációt azt a bizonyos szájat illetve fület uhf sávban
Átirat · 2:13:14
az konkrétan egy redundáns kommunikációs rendszerpanel biztosított és a megfelelő idegrendszer is közb
Átirat · 2:13:20
szólt a játékba hiszen az összes létező feszültséget hőmérsékletet áramot háromtengelyi napelem irányérzékelést
Átirat · 2:13:29
napirányérzékelést szögsebesség szöggyorsulás gyorsulás illetve mágneses térerősségértékeket és még egyébként 150
Átirat · 2:13:36
derab telemetria csatornának az értékét mindazokat amelyek digitalizálhatóak vagyis digitális
Átirat · 2:13:42
számsorra alapíthatóak fedélzeti memóriában letárolhatóak ezeket megpróbáltuk gyakorlatilag monitorozni
Átirat · 2:13:49
és földre juttatni de hát amikor ez fölkerült földkörüli pályára nagyjából egy-két
Átirat · 2:13:56
hónap után kiderült hogy hát jó jó de üzemeltetni is kéne a műholdat és az
Átirat · 2:14:02
üzemeltetés az egy erotikus történet volt olyan értelemben hogy egyetemi hallgatók voltunk igazából akkor
Átirat · 2:14:09
egyetemi doktorondusz hallgatók voltunk igazából már akkor és innentől kezdve hát be kellett osztani a különböző
Átirat · 2:14:16
embereket a műholdnak az üzemeltetésére egy 350/1450 km-es 69 f-os inklinációval
Átirat · 2:14:23
rendelkező elliptikus műholdpályára kerültünk föl amelynek egyébként 1062 napus volt az élettartama fizikailag és
Átirat · 2:14:31
hát egy hónap után kiderült hogy földi állomást mármt a műholdnak az üzemeltetését a vezérlését automatizálni
Átirat · 2:14:37
kellene itt is ellentétes módon természetes intelligenciát használtunk
Átirat · 2:14:42
en ennek a kialakításánál így jött létre az etető mármint az bme épület ek a te
Átirat · 2:14:48
tetején levő műholdvezérlő állomás am amin keresztül ugye etetjük a műholdat mindenféle parancsokkal és hát mivel a
Átirat · 2:14:55
társaság két részre szakadt az a társaság egyik része egy céget alapított űrtechnológiai vonalon dolgoznak
Átirat · 2:15:01
jelenleg is a másik része az viszont itt maradt és az oktatási vonalt próbálta meg tovább vinni ez konkrétan a bandi
Átirat · 2:15:08
bácsit a projektvezetőnét jelentette emil kollégámat illetve jó magamat és
Átirat · 2:15:13
innentől kezdve egy teljesen másik dimenzióban kezdtünk el gondolkodni ugyanis még a twix professzor is akitől
Átirat · 2:15:20
a 10 centis kocka alakú illetve ennek egész számú többszörösen egy műhö szabvány kialakult amerikából rájött
Átirat · 2:15:27
arra hogy a 10 cent skóalakú műhold az túlságosan nagy a fejlesztési idő az
Átirat · 2:15:32
egyetemi tanulmányokhoz képest túlságosan hosszú és az egyetemi hallgató aki űrtechnológiában jártas
Átirat · 2:15:39
mérnökké válik amikor végez mert ilyen tématerülettel foglalkozik ebből szerzi
Átirat · 2:15:44
a kreditpontjait így írja a szakdolgozatát diplomatervvét hát nem éri meg igazából azt hogy a műhold
Átirat · 2:15:50
földkörüli pályán való keringés során effektíven üzemelte üzemeljen és üzemeltetni kelljen nem látja a
Átirat · 2:15:57
telemetri adatokat mert akkor már cégnél dolgozik hiszen meg kéne élnie és innentől kezdve jött az a fajta
Átirat · 2:16:03
indíttatás hogy hát 5 centis kocka néhány év azért eltelt 2007-től mondjuk
Átirat · 2:16:10
plusz h ez alapján az integrációnak a bonyolultsága nagyon kicsi tömegben
Átirat · 2:16:16
térfogat egységben le etett már akkoriban is 2013-at írunk egyébként
Átirat · 2:16:21
bizonyos rendszereket létrehozni tehát volt annak a felmerült ötletlek létjogosultsága hogy 5 centis pcket cube
Átirat · 2:16:30
osztályú műhold kategóriában létrehozzunk űreszközt 5 x 5 x 5 cm az az 1 pq egy pucket cube zsebműhold
Átirat · 2:16:38
kategóriájunk méret és ezáltal mi kitaláltuk hogy jó jó akkor tegyük azt
Átirat · 2:16:44
hogy hozzunk létre pcket cube osztályú műhold at potenciálisan világon elsőként
Átirat · 2:16:51
és azt gondoltuk hogy hát igazából mi lenne a célja ennek a műholdnak hát olyan valamit mérjünk amit ember általi
Átirat · 2:16:59
végzett tevékenység kelt rádiofrekvenciá smogot szerettünk volna monitorozni ez
Átirat · 2:17:05
egyébként a szélesszájú tanszéknek a megfelelő tevékenységi körébe azért beletartozik a spektrum monitorozás és
Átirat · 2:17:11
elneveztük smog p-nek illetve smog 1-nek konkrétan elektromák is egy smmogot felderített a föld körüli pályán
Átirat · 2:17:18
keringése során a smoke p egészen konkrétan 350 km-es 356 km-es 93 fokos
Átirat · 2:17:26
inklinációval rendelkező poláris és napszinkron körpályára került föl ugyanezt a mérőrendszert raktuk bele
Átirat · 2:17:33
gyakorlatilag az első magánfinanszírozású műholdfejlesztésbe az atl 1-be ez már 3 dbellel nagyobb
Átirat · 2:17:40
térfogategységet jelent mert itt konkrétan 5z 5 x 10 cmes négyzet alapú egyenes vasáb jellegű téglatestalapú
Átirat · 2:17:46
műholdról beszélgetünk itt már kapizsgáljuk az olyan hát átlagteljesítmény kicsit több mint fél
Átirat · 2:17:52
wat ami a napelemekről be tud jönni és ebből kell hogy üzemeljen az űreszköz
Átirat · 2:17:58
aztán a továbbiakban hát a mérés eredmények alapján már smog p smog 1
Átirat · 2:18:03
illetve atl 1 mérési eredményeket tudok mutatni többek között infocom zsourálban
Átirat · 2:18:09
is ez megjelent amikor kellően nagy mennyiségű adatot tudtunk már gyűjteni a
Átirat · 2:18:14
digitális földfelszíni tévéadóknak a frekvencia sávjában kon a 460-tól 860
Átirat · 2:18:19
mhz- tartó frekvencia tartományban hiszen a tvadók által sugárzott hát
Átirat · 2:18:25
mondjuk úgy hogy reklámblokká közé jékelt műsorfolyamnak sem biztos hogy adott esetben nevezhető szélessávú 7,6
Átirat · 2:18:33
mhzes sávszélességű ofdm jel amit nagyjából a 10 20- 300 kw effektív
Átirat · 2:18:38
kisugárzott teljesítménnyel rendelkező adóink produkálnak földfelszínen hogy pista bácsi tudja a mindig tvét nézni a
Átirat · 2:18:45
háztetőn az antennájával illetve hát a készülékével ami bent van innentől
Átirat · 2:18:50
kezdve létrehoztuk ezt a bizonyos elektromágneses szennyezettségi térképet mint tudományos eredmény ez doktori
Átirat · 2:18:57
eljárásokban tézisértékű egyébként mert publikus sávot rajtunk kívül ez idáig
Átirat · 2:19:02
még publikáltan tényegesen publikáltan nem végzett senki biztos vagyok benne
Átirat · 2:19:08
hogy ilyen mérések történtek tehát a kémműholdakról tudjuk hogy nincsenek
Átirat · 2:19:13
nagyjából 7800 darabban leopályán ez a 100 km és 1000 km közötti
Átirat · 2:19:18
pályagasságtartomány de hát természetesen nincsenek és innentől kezdve mivel nincs publikálva ezeknek az
Átirat · 2:19:24
eredménye innentől hát ezek nem is léteznek legalábbis a tudományos értelemben úgyhogy hát időközben azért a
Átirat · 2:19:32
smog is úgymond beérett tehát a többször halasztott startlehetőség az mondjuk úgy hogy
Átirat · 2:19:38
realizálódott szogyúz jellegű starttal orosz hordozó rakétával akkor még nem volt orosz-ukrán háború konkrétan bajkon
Átirat · 2:19:46
úrból egy kicsit más fajta méretű rakétára került f maga az űreszköz ez körülbelül olyan hát 38 darab műholdat
Átirat · 2:19:53
tartalmazott nagyjából 18 országnak a fejlesztésében hát az elsődleges hasznos
Átirat · 2:19:59
terhe egy 500 kg-os koreai földmfigyelő műhold volt mert hát tudjuk hogy
Átirat · 2:20:04
kémműholdok nincsenek emiatt nem is nevezzük őket kémműholdnak hanem kapásból földmegfigyelő műholdnak na a
Átirat · 2:20:11
lényeg az hogy egy ideig hát 2021 har h 25-én éjjeli óra kban kapcsolt be ez a
Átirat · 2:20:19
bizonyos immáron negyedik magyar diákműhold fejlesztésünk 5 cm koralakkal
Átirat · 2:20:26
ő volt a smog 1 aminek vízesésdiagrambon a saját websdr-ünkön a
Átirat · 2:20:32
gm.bmr.hu-ról linkelve bárki ált az figyelhető vehető dekódolható
Átirat · 2:20:38
demodulálható nem kell hogy otthon 4,5 m átmerűű parabol reflektor típusú alpertúra antenna legyen egy megfelelő
Átirat · 2:20:44
xy forgatóval az e épülettel te é mert hát általában ilyen nincs a nincs a
Átirat · 2:20:51
háztartásokban és hát igazából ahol most tartunk ötödik magyar diákműholdként ami éppen aktuális
Átirat · 2:20:59
ugyanis az előző négy az már olyan hogy a massat egy megsemmisült működő műholdként eléged a légkörben nem esett
Átirat · 2:21:06
senkinek a fejére hiszen nagyon kicsi volt a tömeg 998,s5 g 1 l térfogat tuti hogy fölízott
Átirat · 2:21:14
tudjuk is hogy körülbelül hol 1062 na keresztül működött a smoke p mint 5
Átirat · 2:21:19
centis kocka második magyar műhold 298 napot élt meg a nagyon alacsony
Átirat · 2:21:25
műholdpálya miatt egyébként azért került 365 km-re mert az iss ne hát nem
Átirat · 2:21:31
vállalták be azt hogy az iss pályára pályája fölé kerül mert még nem nagyon volt azért tapasztalat ilyen kis
Átirat · 2:21:37
kockákkal és attól féltek az adott természetes illetve jogi személyek hogy
Átirat · 2:21:43
adott esetben összeütközik és irreverzibilis folyamatot indít el az iss-en levő személyzetben is egyébként
Átirat · 2:21:50
úgyhogy lekorlátozták a pályamagasság tartományt az atl 1 mint k pq méretű
Átirat · 2:21:55
űreszköz 312 napon keresztül üzemelt tehát ő sem vált űrszemétté a smog 1
Átirat · 2:22:02
jelenleg még életjeleket szolgáltat már gyakorlatilag lerohadtak a napelemjei ez
Átirat · 2:22:07
azt jelenti hogy az azure space ami állít magáról hogy űrminősített napelemcellákat forgalmaz illetve gyárt
Átirat · 2:22:14
hát amikor visszakérdeztünk hogy más fél év után az eredeti teljesítmény felére
Átirat · 2:22:20
csökkent le a bejövő átlagteljesítmény szintünk holott semmit se csináltunk
Átirat · 2:22:25
igazából a napelemekkel csak üzemszerűen használtuk akkor hát erre mondjuk úgy hogy a válasz elől finoman szólva is
Átirat · 2:22:32
elzárkózott és hát ebből adódik hogy a majdnem három éves időtartamból adódóan
Átirat · 2:22:38
már 50ed részére lecsökkent a bejévő teljesítmény na ezzel a fajta teljesítmény degradációval igazából nem
Átirat · 2:22:44
számoltunk erre nem méreteztünk tehát ez picit kicit kevés bejövő villanyt jelent de ennek ellenére mi folytattuk az
Átirat · 2:22:51
oktatási rendszerbe itt konkrétan a nem igazi egyetemen a kreditrendszerbe bsc msc képzésbe integráltan az egyetemi
Átirat · 2:22:58
hallgatóknak a képzését nem mellesleg tavaly szeptemberben létrejött ez a bizonyos űrmérnök képzés aminek hatására
Átirat · 2:23:05
hát msc szakon űrmérnökként lehet űrtechnológiában vártas mérnökként lehet végezni itt a nem igazi egyetemen és azt
Átirat · 2:23:12
gondoltuk hogy hát mivel jövőre 2024-ben lesz 100 éves a műegyetemi rádió club
Átirat · 2:23:19
mint olyan innentől kezdve legyen mrc 100 a műholdnak a neve kicsit másfajta
Átirat · 2:23:24
dimenzióban kezdtünk el gondolkodni mert kapásból már a 3 pq méret jött elő ha már egyszer zseb műgod akkor hadd
Átirat · 2:23:31
rántsam elő a zsebből körbeadom kéren vissza jó tehát a végén azért szeretném ezt a makettet visszakapni és azt
Átirat · 2:23:38
gondoltuk hogy hát ha már ekkora méretű marha nagy műholddal dolgozunk három nyulit és belefér nagyon sok minden
Átirat · 2:23:46
akkor nem nem csak céges hanem egyetemi együttműködések keretein belül is szeretnénk ezt a fajta lehetőséget
Átirat · 2:23:53
megosztani olyanokkal akik potenciálisan hát kihívást éreznek abban hogy
Átirat · 2:23:59
esetlegesen a potenciális ötöik magyar diáknyűold jelöltre felkerüljenek a
Átirat · 2:24:04
fedélzetére és ott különböző méréseket különböző kísérleteket el tudjanak végezni és ennek megfelelően hát
Átirat · 2:24:11
egyfajta együttműködés kezdett kialakulni itt a háttérben belső 10 négy darab panelunk
Átirat · 2:24:17
benne van hogyha ez a műhold mondjuk úgy hogy leveti a ruháit ha fölöltöztetjük
Átirat · 2:24:23
akkor egy kicsit másképp néz azért ki ugye bizonyos dolgokat azért elfedegetnek ezek a bizonyos 80 x40
Átirat · 2:24:29
mm-es napelemcellák egyébként 13,5 mmes letöréssel két sarkán hiszen ennek
Átirat · 2:24:35
gyártáste technológiai okai vannak hogy a wförnek a kerülete irányába a legnagyobb sugáron gyakorlatilag a
Átirat · 2:24:41
kristályhibák exponenciálisan fognak nőni szóval az nem véletlen hogy így forg forgalmazza a gyárt
Átirat · 2:24:47
raktunk be mindenféle érdekes dolgot ezt úgy nagyjából meg is mutogatnám hogy milyen alrendszerek kerültek be a
Átirat · 2:24:53
jelenleg üzemelő hiszen június 12-én elon musknak a hordozórakétájával a
Átirat · 2:24:59
transporter 8 küldetés keretein belül ez a bizonyos űreszköz föld körüli pályára
Átirat · 2:25:05
került 460 km-es szintén 93,2 fokos
Átirat · 2:25:10
inklinációval rendelkező napszinkron poláris pályán kering jelenleg is és üzemeltetjük hiszen június 22 kettikén
Átirat · 2:25:17
10 napra rá magából a rakéta platformból fizikailag is
Átirat · 2:25:23
gyakorlatilag műholdpályára került maga az űreszköz egy órán belül már vettük magyarország felett is a jeleit és
Átirat · 2:25:30
onnantól kezdve üzemben tartjuk ezt a bizonyos űreszközt és próbáljuk feléleszteni a különböző fedélzeti
Átirat · 2:25:37
kísérleteket nyilván az elsődleges alaprendszerek azok azok amiket eddig is
Átirat · 2:25:42
említettem az a három darab pillér ugye három lábú szék sem bleg hogyha síkfelületen van illetve hát a három
Átirat · 2:25:48
lába nem egy nem egy vonalban van innentől kezdve hát az energiaellátó rendszerhez tartozik kapásból kettő
Átirat · 2:25:55
darab panel a négy darab napelemoldal négy különböző mppt áramkörrel
Átirat · 2:26:01
rendelkezik amely itt jelenleg egyébként 40 x 40 mmes alapterületű panelekről
Átirat · 2:26:07
beszélünk tehát ez picike tehát ugye mit mit mond bill gates felesége nás éjszaka
Átirat · 2:26:13
után most már értem hogy miért micro és miért szó tehát itt tényleg a 40 x 40 mmes belső
Átirat · 2:26:20
panelméret az ami dominál egy mechanikailag önzáró struktúrát hoztunk létre a négy darab külső napelemoldalt a
Átirat · 2:26:27
hosszúkás oldalakon vannak napelevek ezeket külön kezeljük és külön szeretnénk beszíkázni azt a bizonyos
Átirat · 2:26:33
úszori szorzat maximumát dc-ben ennek megfelelően hát utána ezt lehetőség
Átirat · 2:26:39
szerint akkumulátorban tárolnunk is kell létre is kéne hozni redundánsan hidegtartalékolva egy pont
Átirat · 2:26:44
meghibásodásra méretezve a három 1 3 v-os szabályozott buszfeszültséget még
Átirat · 2:26:50
egy panel illetve ebből kettő van fönt kapásból redundancia miatt akkumulátorpanelból is kettőt raktunk
Átirat · 2:26:56
föl kapásból mert az egyik elromlik akkor mégis csak ott van a tartalék a mindenféle mérőrendszer a panelnak a
Átirat · 2:27:02
hátulján azért ott van annak ellenére hz hogy az egyik oldalán ott van a bp685p nevezetű lítium i cella ami egy
Átirat · 2:27:10
commerc kis fényképezőgép akkumulátor egyébként és 3492 ft plusz fáért megkap
Átirat · 2:27:17
boltban fedélzeti számítógépből szintén nem csak egy van hanem kettő ezeknél a
Átirat · 2:27:23
kisműholdjainknál tehát a packet cube osztályú műholdoknál már a fedélzeti intelligencia természetes intelligencia
Átirat · 2:27:30
ez distribute tehát hogy mondj elosztott intelligenciát jelentett tehát gyakorlatilag a fedézeti számítógép az
Átirat · 2:27:36
egyes a-rendszerekhez tartozó mikrovezérlők digitális adatát fogja összeirányítja a fedélzeti életet de hát
Átirat · 2:27:43
nyilván kettő kell belőle mert ha az egyiket megkopogtatja az űr harkáj akkor át kell tudni kapcsolni a másikra hiszen
Átirat · 2:27:49
nem tudok szólni it-nek hogy nyomd meg rajta reset gombot mert az bizony nincs innentől kezdve jön az a bizonyos szály
Átirat · 2:27:56
ami szintén redundánsan illetve fül a rádiokommunikációs rendszer uhfsávban
Átirat · 2:28:01
436,72 mhz plusz-í 12 khz doppler tartományban egy 1250 bit/sum 2500
Átirat · 2:28:09
bit/um 5000 bit/z nem gigabit eternetről beszélgetünk tehát mégis csak olyan 3000
Átirat · 2:28:15
km horiz belii távolságot kell á áthidalni nagyjából olyan 300 mw-os
Átirat · 2:28:21
átlag átlagos bejövő dc teljesítményből ebből adódóan ez a néhány
Átirat · 2:28:27
kilbit/sumos 12,5 kbit/s nagyjából a normál ha adatot törtünk rá akkor akár
Átirat · 2:28:32
25 kbit/sumra fölmegyünk adatátviteli sebesség tekintetében és nem csak az fsk
Átirat · 2:28:40
illetve ennek speciális esetét a gausi minimum shift keying modulációt használjuk különböző adatátviteli
Átirat · 2:28:46
sebességek esetében hanem hát lora kommunikációt is implementáltunk a rendszeren tehát egy linefem csörpel
Átirat · 2:28:53
mondjuk úgy hogy kódolt modulációs eljárással egy nagyon jó kis processing gnel de effektív nagyon kicsi
Átirat · 2:28:58
adatátviteli sebességrendelgel rendelkező minimál config földi állomást
Átirat · 2:29:04
alkalmazható rendszert is létrehoztunk és hát az nmhh-nak a hathós
Átirat · 2:29:10
közreműködésében ipari sávban s sávban 2267 é f mhz-es frekvencia tartományra
Átirat · 2:29:17
is kaptunk adóengedélyt ugyanúgy s sávú adó 1egy illetve kettő ugyanarra a patch
Átirat · 2:29:23
antennára dolgozik ez lineárisan polarizált elektromágnises hullámot kelt egyébként miközben fönt kering a műhold
Átirat · 2:29:30
pörögforog különböző úton módon de változik a polarizációs sík mechanikai mozgásból adódóan innentől kezdve hát ez
Átirat · 2:29:38
esetben olyan rendszert találtunk ki földi állomás oldalon hogy a forgatott
Átirat · 2:29:43
xy forgatóval rendelkező egyébként három mteres átmérőjű parabol reflektor típusú
Átirat · 2:29:49
apertúra antennánknak a fókuszpontjában levő reflektorfal rendelkező
Átirat · 2:29:55
keresztpoláros dipolt alkalmazzuk polarizáció diersity vétellel illetve
Átirat · 2:30:00
bdf kétcsatornás koheren szoftver rádiós megoldással ez is egy doktorandus
Átirat · 2:30:06
hallgatónak többek között egy témája és ezáltal ebben a műhold kategóriában
Átirat · 2:30:12
zsebműhold kategóriában először a világon egyedüláll an a 200 kbit/s a 400
Átirat · 2:30:20
kbit/s illetve a 2 megbit/s adatátviteli sebességet tudtuk elérni ezt
Átirat · 2:30:27
demonstráltuk működőképes ugyanis vannak bizonyos irányérzékeny eszközeink a fedélzeten
Átirat · 2:30:33
amelyek nagy adatátviteli sebességet igényelnek gondolok itt az uhd kamerára
Átirat · 2:30:39
hát a gps az stringeket produkál számokat bocsát ki magából nagyjából 10
Átirat · 2:30:45
hz-es raszterrel tehát innentől kezdve igazából a nagy felbontású rgb képbontóból származó btok az azok amik
Átirat · 2:30:52
nagy adatátviteli sebességet igényelnek lefotóztuk a hozzánk
Átirat · 2:30:57
közelálló természetes égitestet alias a főtgolyót és innentől kezdve mivel ezek
Átirat · 2:31:03
a bizonyos optikai érzékelők ezek iránykarakterisztikával rendelkeznek nem csak ez a bizonyos optikai érzékel alias
Átirat · 2:31:10
kamera nem csak a gps antenna hanem ugyebár az ssávhoz tartozó patch antenna
Átirat · 2:31:16
ának is van fölsugárzási iránya tipikusan ellentétes követelmény mert ha az ssávú antenna néz a földi állomás
Átirat · 2:31:23
irányába akkor tök jó az s sávú rádiókapcsolat csak akkor a világűr sötétjét nézzük a kamerával időnként meg
Átirat · 2:31:29
a műholdnak a másik végében levő kamera mert csak a kisoldalon félt el hogy ki is tudjun kandikálni a műholdból ezt be
Átirat · 2:31:36
kéne forgatni a földnek az irányába ha már egyszer kénműhold földmegfigyelő műholdat
Átirat · 2:31:42
készítünk és innentől kezdve hát van különböző külső koordináta rendszerre
Átirat · 2:31:47
vonatkoztatott irányérzékelőnk egy ilyen 16x24 pixeles infravörös képérzékelő
Átirat · 2:31:54
igazából a napnak az irányát illetve a föld horizontjának az irányát érzékeljük ezáltal illetve van egy aktív mágneses
Átirat · 2:32:01
stabilizáló rendszerünk három darab egymásról merőleges elektromágneses tekercsel hiszen a földnek a mágneses
Átirat · 2:32:07
térrel kölcsönhatásban mi miközben első kozmikus sebességgel nagyjából 7,8 km/
Átirat · 2:32:13
másperc vagyis 28000 km per óra sebességgel körb keringjük a földgolyót
Átirat · 2:32:19
90 perc alatt meg is meg is teszünk egy kering keringési ciklust eközben a
Átirat · 2:32:25
földnek a mágneses terébe kapaszkodunk az elektromágnesünkkel és egyfajta villanymotorként üzemeltetjük a
Átirat · 2:32:31
történetet hogy úgy pörögjön forogjon hogy a kamera nézze a földet illetve a rádióantenna is nézze adott esetben a
Átirat · 2:32:38
földi állomást ha arra van szükség és innentől kezdve jön ha már egyszer spektrumot analizáltunk az előző
Átirat · 2:32:44
diákműholdak esetében akkor folytassuk ezt a küldetést szoftver rádió illetve
Átirat · 2:32:50
hardver rádió alapokon egészen a 26 mhz1766 mhz-ig illetve hr 2 ghz-től 3,12
Átirat · 2:32:57
ghz-ig terjedő frekvenciatartományban vannak néhány segédberendezéseink ilyen néhány ugye
Átirat · 2:33:04
itt 2,54 mm egy raszter távolság van ilyen áramhatároló kapcsolókkal védjük a
Átirat · 2:33:09
saját elektronikánkat a single lchup event nevezetű hát a sugárzás hatásaitól
Átirat · 2:33:15
mert hát mégis ugyan a vaneled övezetek alatt vagyunk mint bűhold leopályán de mégis csak igencsak komoly sugárterhelés
Átirat · 2:33:21
éri magát az űreszközt ebbe az emberi szervezet is beledöglene csak nem vagyunk fönt
Átirat · 2:33:27
illetve hát vannak sugárzásmérőink illetve különleges másfajta rádiós
Átirat · 2:33:32
kísérleteink mint ais vevő illetve totáli ionizáló dózismérő rendszer ez
Átirat · 2:33:39
egy ipari partnerünk egyébként a géci gábor aki a smokban konkrétan az energiaellátó rendszert fejlesztette
Átirat · 2:33:45
csak közben már ment dolgozni illetve vannak egyetemi kísérleteink is a meghívottak olyan értelemben hogy 30x 30
Átirat · 2:33:53
mm x maximum 3 mmes térfogat egységben mi az amit létre tudtuk hozni azt mi
Átirat · 2:33:58
fölvisszük a műholdfedélzeten és lehet játszani vele fönt a világűrben debreceni egyetemtől van egy nagy méretű
Átirat · 2:34:05
memóriánk fix adattartalombal folyamatosan monitorozva ezáltal eseménydetektort a sugározás hatások
Átirat · 2:34:11
másik fajta spektrumát monitorozva győrből a széchenyi egyetemről van egy külön ges mikrokontroller pariban
Átirat · 2:34:18
egymással kommunikál és tesztelik a saját belső működésüket és kommunikálnak a fedélzeti számítógéppel nevezetű 30 x
Átirat · 2:34:24
30x 3 mmes térfogatú kísérlet illetve szegedről van kapásból egy diákmodul
Átirat · 2:34:30
illetve egy oktatói modul különböző szenzorikála van a fedélzeten ők tudják hogy mit szeretnének belőle kihozni a
Átirat · 2:34:37
tcxótól a jitteren keresztül a különböző termikus stabilizáláson át nagyon sok
Átirat · 2:34:43
mindent mérnek egyébként és innentől kezdve hát a méretarány szempontjából én
Átirat · 2:34:48
fölraktam a 100 ftost meg a banánt egyik sem került föl a világűrbe hozzáteszem
Átirat · 2:34:54
ha esetleg valaki érdeklődik mert timeout van körülbelül három perce az
Átirat · 2:34:59
azt jelenti hogy a gnd.bme.hu-n van a földi állomásunk ami egyébként bemutató állomás szervezünk
Átirat · 2:35:06
oda csoportokat egy időben egy helyen 14 fő egyidejű befogadására alkalmas egyébként a történet van néhány
Átirat · 2:35:14
weboldalcím én körülbelül ezzel zárnám illetve mutatok még a háttérben kettő
Átirat · 2:35:19
darab videót mert adott esetben érdekes lehet ez a fajta videó mennyiség ez azt
Átirat · 2:35:25
jelenti hogy fönt a föld körüli pályán amikor a mez merc 100-as megkezdte a működését jó jó tudom ez az 504-es labor
Átirat · 2:35:32
a v1 épületben a radar labor tavaly december 11-ét írunk k hideg volt már
Átirat · 2:35:38
akkor is az épületben és különben is elzárták a fűtést de mi napelemet teszteltünk itt van az 1 kw-os
Átirat · 2:35:45
halogénrelex csak úgy mondom ledes reflektorral meg nem lehet fűteni na
Átirat · 2:35:50
mindegy szóval antennanyitást hajtottunk végre és ha esetleg valakinek kedve van műholdat összerakni nagyjából egy perc
Átirat · 2:35:57
25 másodperc alatt akkor egy ilyen történetet képzeljen el a háttérben ez
Átirat · 2:36:03
ötszörösére van gyorsítva mind ezek a videók maga az előadás anyaga 152 66 80
Átirat · 2:36:09
46 permc00 dec nevezetű weboldalon egyébként a gnd.bm.hu-ron linkelve mindenki számára
Átirat · 2:36:16
elérhető publikus bárki hozzáfér megnézheti újra csak a forrást jelölje
Átirat · 2:36:22
meg lehetőség szerint hogy tőlünk szármadik én köszönöm szépen még egy
Átirat · 2:36:27
konferenciára szeretném meghívni a a résztvevőket vagy konferencia alkalomra erről valószínűleg
Átirat · 2:36:36
akinek kell tudnia ők tudnak a mit hirdettünk is a múltkor is
Átirat · 2:36:41
múltkori alkalunkon hogy a második intelligent infommunication network
Átirat · 2:36:48
systems and services workshop lesz majd jövő év elején február 5-én és erre
Átirat · 2:36:55
várjuk a cikkeket másfél hét múlva december 4e az
Átirat · 2:37:01
absztrakt regisztráció ideje de valójában a a fontos határidő
Átirat · 2:37:08
az december 11e úgyhogy erre várjuk a doktorantusok és kutatók cikkeit a
Átirat · 2:37:17
szerte a világból de valószínűleg főleg magyarországból fognak érkezni mivel ez a wince konferencia az együttható nevű
Átirat · 2:37:24
bmés konferencia sorozatnak az egyik állomása és ezzel a gondolattal pedg
Átirat · 2:37:32
szeretném megköszönni a 2023-as magyar tudomány ünnepe a távközési tudományos
Átirat · 2:37:39
bizottság mta távközési tudományos bizottságának a ünnepnapját akik előad ak és akik
Átirat · 2:37:46
hallgatták az előadóknak köszönöm szépen német gézának ács gergőnek sonkoly
Átirat · 2:37:52
balázsnak mátrai péternek farkas lóránnak horvát varga jánosnak és dudás
Átirat · 2:37:57
leventének hogy a tudásukat megosztották velünk az előadások hamarosan videón is
Átirat · 2:38:05
elérhetők lesznek a bmetit honlapján a
Átirat · 2:38:11
előadássorozatunk adott lépésénél jó köszönöm sépen tát a figyelmet és
Átirat · 2:38:16
további szép estét kívánok mindenkinek
Témák
iMI-támogatott
Az MI az előadás tartalma alapján javasolja a hozzá leginkább kapcsolódó témaköröket. Szükség esetén új témakört is javasolhat; az új témák szerkesztői jóváhagyással kerülnek be az archívumba.
Összefoglaló
iMI-támogatott
Az összefoglaló az előadás átirata alapján, mesterséges intelligencia segítségével készült. A tartalmat az archívum szerkesztője ellenőrizte. Az MI által készített szöveg ennek ellenére tartalmazhat pontatlanságokat.
Fejezetek
iMI-támogatott
A fejezetcímek és időpontok az előadás átirata alapján, mesterséges intelligencia segítségével készültek.
Kapcsolódó előadások
i
A kapcsolódó előadásokat a témák és előadók közötti átfedések alapján rangsoroljuk. A legerősebb kapcsolódást mutató három előadás jelenik meg.
Az egyező témákat és előadókat kiemeljük.
MI Szeminárium
