Az új fejedelem
Csepeli György: Az új fejedelem. TMIT MI Szeminárium, 2023. szeptember 21. https://ai.tmit.bme.hu/talks/az-uj-fejedelem/
Átirat · 11:09
elnök úr szavait az volt az érzésem hogy végre egyetemen vagyok mert mindig bántott az hogy szét vagyunk szedve
Átirat · 11:15
különfajta karokra különfajta szakokra és nem kommunikálunk egymással és ez a szenzációs
Átirat · 11:22
témaválasztás ez engem arra figyelmeztet hogy igen most eljött az interdiszciplinaritásnak az ideje eljött
Átirat · 11:28
a a párbeszédnek az ideje amikor műszaki és a humántudományok együtt próbálnak olyan kérdésekkel szembesülni amelyeket
Átirat · 11:35
többek között ánik úr is megfogalmazott és amit én is meg fogok én is meg fogok
Átirat · 11:40
fogalmazni a ugye a machiaaveli
Átirat · 11:46
fejedelem című művéből loptam el a voltaképpen egy címet nyilvánvalóan nem
Átirat · 11:52
azzal a szándékkal most bárkit kitanítsak politizálni a mesterséges intelligencia segítségével majd ennek is
Átirat · 11:59
el fog jönni sajnos az ideje hanem inkább csak arra a lehetőségre akarnék figyelmeztetni ebben az előadásb hogy
Átirat · 12:05
azok a távulatok amelyeket mondjuk az elnök úr is felvázolt és amelyet valamennyien tudunk azok magukba magukba
Átirat · 12:12
ordozzák azt a lehetőséget hogy valami olyan rendszert teremtünk amely amely
Átirat · 12:18
nem emberi módon de fejedelmi módon uralkodni fog felöttünk és nem biztos hogy lehetőség lesz ennek a fejedelemnek
Átirat · 12:25
a befolyásolására ugyanúgy mint hogy a létező emberi fejedelem ameket nem tudjuk befolyásolni de szerencsére azok
Átirat · 12:31
meghalnak itt viszont egy olyan fedelemről van szó aki úgy tűnik hogy halhatatlan lesz és ez súlyos
Átirat · 12:37
problémákat indíthat el és ilyen értelemen véve hogy az ember tragédiája ez talán nem csak a költői fantáziának
Átirat · 12:44
lehetett a a termék amikor törtö a fejemet ezen az előadáson akkor ugye bosromnak a a kasztjai jutottak eszembe
Átirat · 12:51
aki megkülözet a a szuperintelligenciáról szóló könyvében a oráulum típusú mesterséges intelligencia
Átirat · 12:59
amely egy kérdésmválaszoló rendszer ilyen már volt korábban ilyen most is van ez egy meglehetősen ártatlan
Átirat · 13:05
ugyakkor rendkívül hasznos rendszer a gí a parancsvégrehajtó az már egy egy
Átirat · 13:11
fejlettebb mesterséges intelligencia az természetes nyelvre reagálva a
Átirat · 13:16
legkülönbözőbb feladatokra képes nagyon konstruktív és hasznos
Átirat · 13:21
megoldásokat találni akinek van otthon akár alexája akár egyéb ilyen ilyen házi
Átirat · 13:27
házi cseléd értesítő alkalmazása az tudja hogy ma már alexával sok mindent meg lehet tenni amit korábban csak
Átirat · 13:35
nagyon nehezen és körülményesen tudtunk esetleg egy inassal vagy egy cseréddel
Átirat · 13:40
megcsináltatni n beszélve saját magunkról ott ahol közel vagyunk a mai témához az az uralkodó típusra az
Átirat · 13:46
uralkodó kasztja amelyről bosson azt mondja hogy nyílt végű felhatalmazás széleskörű hosszútávok végrehajtására és
Átirat · 13:53
ehhez még hozzátenném az autonómiát hozzátenném az autonómiát mert ezáltal válik ugye ugye a számunkra egy
Átirat · 14:01
veszélyforrásá mindez természetesen azáltal jöhetett képe egyáltalán azért beszélhetünk erről é most nem tudunk
Átirat · 14:08
belemenni a történeti előzményeknek a bcolgatásába de hát a jelenők nagyon jól tudják hogy datafikáció digitalizáció és
Átirat · 14:15
internet alapú álzatvusáás tehát az az ez az a technológiai szentháromság ami
Átirat · 14:20
egyáltalán elgondolhatóvá és realizálhatóvá tette mindazt amit az eddig elmondtam az orák mondot a gint és
Átirat · 14:27
az uralkodó datafikáció ugye az az tulajdképpen azt jelenti hogy minden adattá válhat és válik is és nem
Átirat · 14:34
egyszerűen adattá válik hanem ugyanakkor bekerül olyan adatközpontba amely adatközpontok később hogyha egymással
Átirat · 14:40
tudnak kommunikálni akkor fantasztikus lehetőségek nyínak annak a rendszernek számára amely ezzel az adott tömeggel
Átirat · 14:46
amely folyamatosan nő természetesen ettőbbig rendelkezik a digitalizáció
Átirat · 14:52
hogy összefügg a datafikációval mert végül is ez az a mód amelyen keresztül ugye a eljutnak az adatok a internet
Átirat · 14:59
internetre és a hálózatosodás az az egész mechanizmusnak a titka és ilyen értelemben véve mondhatjuk hogy ha
Átirat · 15:05
bosszló most írnám meg a könyvet akkor azt írnám azt mondanám hogy a határok lmes voltak három rendszer között tehát
Átirat · 15:12
ilyen értelemben véve közel vagyunk nem vagyunk még ott de közel vagyunk a kollektív
Átirat · 15:19
szuperintelligenciához amely ugye ennek az új fejedelemnek a a az agy ehhez kell
Átirat · 15:25
hogy a adatközpontok amelyekről beszéltem azok átessenek a centralizáción tehát
Átirat · 15:31
egymással ne csak egymással komunikálni legyenek képesek hanem tulajdonképpen egy
Átirat · 15:36
váljanak a adattárolási kapacitásnak jelentékenyen meg kell növekednie ez
Átirat · 15:42
most a szemünk előt zajlik tehát ilyenérrtemelőve ez már ez a feladat teljesítve van és amit én magam részéről
Átirat · 15:50
központi fontosságú dolognak tartok az egész mesterséges intelligencia folyamat fejlődése
Átirat · 15:56
szempontjából ez a természetes nyelv beiktatása természes nyelv beiktatása mert és ez a szemünk elő zajlik ugye a c
Átirat · 16:03
gpt az pont erről szól mert a nyelv az az az az valami olyan dolog amit hogyha valaki el tud ragadni márpedig lehet
Átirat · 16:10
hogy a rendszer elragadja tőlünk akkor lehet hogy elragadja az emberségünket is a a léthez való jogunkat a léthez létben
Átirat · 16:17
való állásunkat heeger nem véletlenül mondta azt hogy a lét hogy a nyelv az a lét házza és ugye hogyha ebbe a házba
Átirat · 16:25
valaki beköltözik előbb-utóbb elképzelhető hogy hogy majd kirúg ben et de remélem hogy nem tehát erre kell majd
Átirat · 16:30
nagyon odafigyelnünk mert különben a szuperintelligenciának van egy olyan egy
Átirat · 16:36
olyan fejdési lehetősége amit hát amit a planetáris kollektív
Átirat · 16:42
szuper szuperintelligenciának nevezek és ez lenne az új fejedelem a mindent
Átirat · 16:47
mindent ellenőrző és mindent látó fejedelem ami a a generatív tanuló
Átirat · 16:54
mesterséges intelligenciát jelentés erről szó volt a bevezető előadásban is az hát téppen élzett elállító az a
Átirat · 17:02
fejlődési ütem erre nem számított szerintem senki szinte megállíthatatlannak tűnik
Átirat · 17:10
ugye 2020-ban jelent meg csak az első gpt és most már most már ott tartok épp
Átirat · 17:17
egy barátom tegnap írta hogy az amerikai orvosegyetemnek a felvételi vizsgáján a
Átirat · 17:23
a gpt jobban teljesít mint hallhatok tehát ami egy nagyon nehéz vizsga tehát
Átirat · 17:28
hát ilyen értelé ez egy fantasztikus fantasztikus távatokat nyit ez a fejlődés mindennek alapja ugye a
Átirat · 17:35
természetes nyelvi modell amire utaltam az emberi létnek ilyen szempontból a a fundamentuma nagyon gyorsan terjed ez is
Átirat · 17:43
látható és széleskörű tömeges felhasználásra talál itt ugye a nyelv hogy melyik az a természetes nyelv mer
Átirat · 17:50
ugye most van kö 6000 nyelv eledben volt 11000 hát nyilvánvaló itt a nyelvek
Átirat · 17:55
versenyében nem mindegy hogy a ez a ez a természetes nyelvi modell ez végülis milyen nyelvekben fog meggyökerezni az
Átirat · 18:02
angol az láthatóan domináns nem meglepő de hát a többi nyelvnek is azem fel kell kötni a gatyáz ahhoz hogy a saját nyelvi
Átirat · 18:09
közönségén belül ezeket a lehetőségeket amelyekről beszéltem meg beszélni fogok realizálni lehessen a kor amibe amibe
Átirat · 18:17
belecsapódott bele hogy mondjam bizonyos éretlenbe véve
Átirat · 18:23
kinyitotta a pandura szerencéjét a problémáknak amelyekről beszélünk a azt
Átirat · 18:28
hkis elemér azem hogy teljes jóal nevezte a bizonytalanság korának ez a ez
Átirat · 18:35
a ez koráb már 80-as években megérdezték hogy hogy jön egy ilyenkor
Átirat · 18:41
maga hankis is a 90-es években 90-es évektől kező beszélt erről mert négy olyan
Átirat · 18:47
változót figyeltek ebből jött létre ez a betűszó a volatility a változékonyságot
Átirat · 18:53
az anszatenti a bizonytalanságot a komplexitást komplexity és az mgti kétélen kség tehát ez a négy jellemző ez
Átirat · 19:00
ezzel mindig is együtt volt mindig is jellemezte a mabiensnek ezt a hát it nem
Átirat · 19:06
tudjuk a tragédiába vagy komédiába forduló történetét de úgy tűnik hogy
Átirat · 19:11
most a 21 században ezek szinte már az elviselhetetlenségük intenzifikálótak
Átirat · 19:17
ráadásul együtt é egyidejűleg tehát ez adja azt a specialitását annak a kornok amiről beszélek és ebbe a ebbe a
Átirat · 19:26
bizonytalanságba épült be és és kezd el virágozni mindaz amiről beszélünk a
Átirat · 19:31
mesterséges intelligencia kapcsán ugye a a világ ebben a bizonytalanságban e nem
Átirat · 19:38
nem meglő csak néhány dolgot hoztam össze arra vonatkozóan hogy hogy ha
Átirat · 19:43
valaki mondjuk meg akarja indokolni hogy miért miért miért gondolom azt hogy itt most
Átirat · 19:48
korszakváltásal amikor ez a négy változó együttesen hat ránk akkor csak ezeket a
Átirat · 19:54
példákat tudom felhozni anélkül hogy hogy belemennék külön részletezve mindegyikbe a klímaváltozás hát
Átirat · 19:59
valamennyien érezzük a klímaváltozásnak a a hatásait független attól hogy komoly
Átirat · 20:05
viták vannak hogy mitől van klímaváltozás de ahhoz nagyon-nagyon dogmatikusnak kell lenni
Átirat · 20:10
inkább ha valaki amerikai elnök jelölt akar lenni akkor jó a tagadja azt hogy egyáltalán van de a többiek azt hiszem
Átirat · 20:17
hogy nyugodtan nyugodtan hihetnek nekem hogy klímaváltozás van és a kim változás
Átirat · 20:22
következménye az a migráció amely nem elsődlegesen embereket is érint természetesen és és milliókat 100zá
Átirat · 20:29
milliókat fog kéyszeríteni arra hogy hagyják- el hagyják el a szülőjüket hanem korokozókat is ugye a a covid az
Átirat · 20:37
az valószínűleg nem a a klímaváltozás következtében szabadult el de bőven csak
Átirat · 20:44
egyet mondjok a malária amely afrikának a betegsége az afrikai
Átirat · 20:50
migránsokkal akik ugye melekülnek a szárazság elől és ilóvízre vágynak elsődlegesen felehető hogy a a malária
Átirat · 20:58
okozói a malária szúnyog az is velük fog jönni mint ahogy már lehet hogy itt is van és
Átirat · 21:04
számtalan más ororokozó fogja ezt a fajta vándorpotot
Átirat · 21:09
idézőjelben metaforikusan fogni és ilyen értelembe véve ha erre nem készülün fel akkor
Átirat · 21:15
ennek sokkal de sokkal súlyosabb következményei lehetnek mint amilyek voltak a covid esetében az állami és
Átirat · 21:21
vallási terrorizmus ami ugye azáltal hogy az eszközök amelyek a mesterséges
Átirat · 21:26
intelligencia mindhárom változata esetében rendelkezésre
Átirat · 21:32
állnak ezek ugye hát ha monopolizálódnak akkor akkor olyan cselekvési
Átirat · 21:38
lehetőségeket agresszív cselekvési lehetőségeket rejtenek maguk gondolok az autonóm fegyverekre vag csákozzak fel
Átirat · 21:45
amely hát amely mögött elhalványulnak a
Átirat · 21:50
korábbi öngyirkos merényőknek a teljesítményé a kiberbűrözés ez nem a saját szakterületem egy volt hallgató
Átirat · 21:57
foglal zik vele tőle tudom hogy ez megint egy kivéthetetlen következmény és
Átirat · 22:02
az egésznek az alapja itt a második helyen tettem de lehet hogy hy előre kell végre kelletegyek ez a hát a
Átirat · 22:10
globális egyenőtlenségek azt hisem hogy ez élteti az összes összes igazi diszfunkcióját a az emberi világnak ami
Átirat · 22:18
ugye globálisan úgy néz ki hogy a par szabályt alkalmazva ugye a javak amelyeket előállít az emberiség azoknak
Átirat · 22:26
ha 100%-ok vesszük akkor a 20% fölött rendelkezik 80% tehát a többség a jaakok
Átirat · 22:32
a kisebbség fölött bt bítokolá és ugye a moradék akik jó matematikusok rögtön tudják hogy hát a javaknak a 80%-a
Átirat · 22:41
fölött meg a 20% rendelkezik mi egyelőre szerencsésen azt hiszem hogy ebbe a 20%-ba tartozunk de hosszútávon én
Átirat · 22:48
szerintem ez nem egy fenntartható nem egy fenntartható állapot egyáltalánb a fenntarthatóság ugye a fejlődés kapcsán
Átirat · 22:55
ez sokat emlegetik a fenntarthatóság az az egy
Átirat · 23:00
kulcszó kell hogy legyen és ha van valami remény a mesterséges intelligenciában és elnök úr
Átirat · 23:07
bevezetőjében implicitre szó volt hogy itt olyan olyan modellalkotási
Átirat · 23:13
lehetőségekről beszélünk és olyan beavatkozási lehetőségekről beszélünk amelyek amelyek meghaladják az embernek
Átirat · 23:20
a az emberi agnak a kapacitását de egy ilyen mesterséges intelligencia által
Átirat · 23:25
létzott kognitív térben talán nem ten arra gondolni hogy hogy ezek a problémák
Átirat · 23:32
amelyekről beszéltem mind az öt valamilyen módon menedzselhetők lesznek és akkor az utolsó kérdés a ugye hogy
Átirat · 23:40
most van áldás hogy átok ez a ez a rendszer vagy ez a még igazából nem
Átirat · 23:46
tudjuk hogy hogy fog működni mert még még mindig csak a az oroszlán körmit mutogatja ez az új technológia azt amit
Átirat · 23:53
lehet mondani hogy teljes a tehát a digitális átalakulás az komplett lesz lesz tehát teljesen be fog hatolni a
Átirat · 24:00
társambba és a társamnak mind a két szintjére hogy a szociális szóiában tanítjuk hogy van az életvilág amikor
Átirat · 24:06
ugy együtt vagyunk konkrétan xy mindenkinek van neve mindenkinek vannak érzései a másikkal szemben ez ebben ez
Átirat · 24:14
nagyon jó élet mindennapi élet és van a rendszer amely fölött nincs hatalmunk és a kettő együtt tulajdonképpen adja ki
Átirat · 24:21
azt amit társomnak nevezünk és úgy tűnik hogy hogy behatolt már most is behatolt és a jövőben még inkább be fog hatolni
Átirat · 24:28
ez a technológia és ennek még nem tudjuk a az igazi következményeit sem az életvilágban sem a rendszerben a
Átirat · 24:34
gazdaságban én nem vagyok a gazdassági szakértő de de úgy tűnik hogy ez a 4.0 ipar ez megállíthatatlan halad előre ami
Átirat · 24:41
egyfelől nagyon jó másfelől meg azok akik korábban az iparban voltak foglalkoztatva azok számára esetleg ez
Átirat · 24:47
munkanéküliséget jelent amit szintén lehet látni hogy a jóléti kényelmi egészségügyi oktatási funkcióban nagyon
Átirat · 24:54
jól terjest a mesteségesi teré meg kell mondjam hogy ha egyáltalán van remény
Átirat · 25:00
ilyen értelemben véve és ez az életvilágnak a haszna hogy hogy megnyújtja az életet
Átirat · 25:07
ami önmagában se rossz de megnyújtja az egészséges életet mert ez a kettő ami ami együtt mert hiába élünk sokáig
Átirat · 25:14
hogyha ha sorvadunk egy szociális omba de viszont akár 100- 120 évig él is el
Átirat · 25:20
rossz hogyha egészségesek vagyunk mentálisan és testilg egyaránt és úgy tűnik hogy ez a technológia ez messz az
Átirat · 25:26
orvostudmány tekintetében itt nem rég olvastam fus akadémikusnak idevágó nyilatkozatát deehát más szövegeket is
Átirat · 25:33
lehet idézni úgy tűnik hogy hogy egyértelműen egyértelműen hasznos persze hát akkor hogyha vannak a használatra
Átirat · 25:41
kiképzelt emberek ez mutatja egyébként azt a szükséget hogy az amit orvostudománynak nevezünk annak
Átirat · 25:47
drasztikusan át kell alakulnia de nem csak az orvosoknak kell átalakulni a betegeknek is át alapulni tehát a
Átirat · 25:53
orvosbeteg interakció ilyen értelemen véve ennek a ennek a a technológiának a
Átirat · 25:59
hátterében drasztikusan át kell hogy alakuljon de át fog alakulni az oktatás
Átirat · 26:04
is és át fog alakulni a mindennapi életeekben most nem megyek bele
Átirat · 26:10
á pár problémát még említenék ugye az egyik a hát az emberek fölöslegessé válása azoknak az embereknek akik ugye
Átirat · 26:17
akiktől elveszi a munkát mert nem csak az a ipar 4.0 hanem csupa olyan rutinból
Átirat · 26:22
végzett munka amit korábban ugye elvégeztek az emberek k irodákban
Átirat · 26:28
egyszerűen egyszerűen nem lesz rájun szükség és ezt nem tudom megmondani hogy mennyien
Átirat · 26:34
lesznek mert itt nagyon komoly viták vannak hogy hány százaléka a munkavállalóknak lesz fölösleges de
Átirat · 26:40
biztos hogy nagyon sokan lesznek fölöslegesek és őket meg kell tanítani arra arra az érzésre hogy hogy attól
Átirat · 26:46
hogy nincs munkájuk attól még nagyon kellemes és nagyon jó életet élhetnek gondoljunk a paradicsomra a paradicsok
Átirat · 26:52
milyen jól élt ádám és éva és az volt egy kis difi amikor ki lettek űzve és
Átirat · 26:58
munkára lettek ítélve de de nem kellett nekik dolgozni tehát lehet hogy egy ilyen paradicsomi állapotnak a
Átirat · 27:04
visszaállítása akkor hogyha kellőképpen föl vannak készítve és ki vannak képezve az emberek mint a nyugdíjasok
Átirat · 27:09
nyugdíjasok gyakorlaat már ebben vannak na nem magyarországon a amikor nem kell nekik dolgozni és t aképpen jobban élnek
Átirat · 27:16
mint valaha mert azt tehetik amit akarnak de erre felkészültek csak azok akik nem készültek fel azok ugye
Átirat · 27:22
pszichoszomatikus problémákkal küzdenek itt a mináció az ami az én témám sz
Átirat · 27:27
sempontjából fontos fogalom a fejedelem szempontjából a magináció az egy olyan egy olyan
Átirat · 27:33
rendszer amely lehetővé teszi a totális ellenőrzést ezt helydeggel használta ezt
Átirat · 27:39
a kifejezést a totális ellenőrzés az maga a maináció és ez ellen valamilyen módon kell tudnunk
Átirat · 27:46
védekezni és ami a végén van ennek a folyamatnak de ez tényleg a végén van erről még nem tudok ében nyilatkozik
Átirat · 27:52
kursz sokkal többet tud erről a szingularitás amikor nem egyszerűen arról van szó hogy az új technológ
Átirat · 27:58
behatol az életvilágba behatol a rendszerbe átalakítja a társadalmat behatol a testbe és behatol az agyba és
Átirat · 28:05
átalakítja az agyat na hogy akkor mi akkor mi lesz azt nem tudom megmondani de hogy lesz az biztos köszönöm a
Átirat · 28:19
figyelmet köszönjük szépen köszönjük szépen az elárást és
Átirat · 28:26
ennek a a gondolatnek a folytatásakéntve kiegészítéseként
Átirat · 28:35
[Taps] következő előadónk következő előadónk hédel
Átirat · 28:43
miichály a bm filozófiai és tudománytörténeti tanszéének a tanszívezetője
Átirat · 28:49
mestersées intelligencia című könyvnek az írója ilyen könyv több van ő a
Átirat · 28:55
2020-as változatnak a a a és a és az ő filozófiai gondolatával kiegészítve
Átirat · 29:01
régóta beszéljük hogy neki föl kell itt lépni és elő kell adni a
Átirat · 29:07
a gondolatait de ez a mai alkalom valószínűleg erre a legalkalmasabb hogy mindjárt betöltöm itt a prezentációdat
Átirat · 29:14
és akkor köszönöm szépen így szuper
Témák
iMI-támogatott
Az MI az előadás tartalma alapján javasolja a hozzá leginkább kapcsolódó témaköröket. Szükség esetén új témakört is javasolhat; az új témák szerkesztői jóváhagyással kerülnek be az archívumba.
Összefoglaló
iMI-támogatott
Az összefoglaló az előadás átirata alapján, mesterséges intelligencia segítségével készült. A tartalmat az archívum szerkesztője ellenőrizte. Az MI által készített szöveg ennek ellenére tartalmazhat pontatlanságokat.
Fejezetek
iMI-támogatott
A fejezetcímek és időpontok az előadás átirata alapján, mesterséges intelligencia segítségével készültek.
Kapcsolódó előadások
i
A kapcsolódó előadásokat a témák és előadók közötti átfedések alapján rangsoroljuk. A legerősebb kapcsolódást mutató három előadás jelenik meg.
Az egyező témákat és előadókat kiemeljük.
MI Szeminárium
